Milyenek az amerikaiak?

Egy kicsit sztereotipizáljunk. Persze az emberek ebben a kontinensnyi méretű országban is mindenfélék, DC-ben egészen mások mint a kukoricatermelő pusztákon vagy a kaliforniai óceánparton, és én is csak a magam kis szemüvegén át látom a dolgokat. De azért érdemes végigmenni a legtipikusabb sztereotípiákon, amik az európaiak fejében élnek, végül is valami alapja általában van ezeknek. Figyelem, ez mind az én szubjektív saját véleményem az itt tapasztaltak alapján.

Az amerikaiak… buták?

Nem. Legalábbis semmivel sem butábbak mint a magyarok. Bár mi magyarok büszkék vagyunk arra, hogy mennyi minden adatot és tényt tudunk a minket körülvevő világról, de ez azért koránt sincs így, másrészt meg tudjuk jól, hogy a csupa bemagolandó évszámból és adatból álló magyar oktatási rendszer nem igazán készít fel az életre. Egy tanult amerikai semmivel sem butább egy tanult magyarnál. És egy tanulatlan magyar sem okosabb egy tanulatlan amerikainál. Persze, az amerikaiak sok dolgot nem tudnak Európáról, ugyanúgy, ahogy mi magyarok sem tudunk túl sok mindent Amerikáról. Amiben viszont az amerikaiak sokkal ügyesebbek nálunk, az a problémamegoldás, a gyakorlatiasság, a magukért és a véleményükért való kiállás.

Az amerikaiak… kövérek?

Igen, vidéken. A városokban nem nagyon látni kövér embert, itt mindenki iszonyatosan egészségtudatos, figyel arra, hogy mit eszik, mennyit mozog, hogy néz ki. De vidéken tényleg nagyon egészségtelenül élnek az emberek, és hatalmas embereket látni. Minden édességet nagyon túlcukroznak, másrészt meg iszonyat mennyiségű cukros üdítőt isznak. Valamiért a legtöbben úgy gondolják, hogy ezek az üdítők nem hizlalnak. Látom kollégákon, hogy mindig diétáznak, eszik a salátát, és ott van mellettük egy fél liter kóla. Aztán nem értik, hogy miért nem fogynak. A gyorséttermekben pedig ezeket az üdítőket ingyen újra lehet tölteni, amit előszeretettel ki is használnak az emberek. Szerintem amúgy a magyarokat sem kell félteni, otthon is nagyon sok a kövér ember, és ott is eléggé felismerhető a város-vidék különbség. És ha az ember körül mindenki túlsúlyos, akkor nem fog azon görcsölni, hogy lefogyjon.

Az amerikaiak… mindig mosolyognak?

Az amerikaiak barátságosságát nehéz megmagyarázni annak, aki nem élt erre vagy nem volt kapcsolatban rendesen amerikaiakkal. Elsőre minden amerikai nagyon barátságos. Minden interakció tele van kedves szavakkal, villogó fogsorokkal, nevetéssel, csillogó szemekkel, pozitív válaszokkal, jókívánságokkal. És ez mindig le tudja nyűgözni az egyszeri magyart, aki már azon elsírja magát, ha valaki szép napot kíván neki. De tudni kell, hogy e mögött a báj mögött ugyanúgy nincs semmi, a leghalványabb érdeklődés sem, mint amit otthon a morcos pénztárosnőtől kap az ember a CBA-ban. Itt egyszerűen ezek a kommunikáció szabályai. És pont ezért nagyon becsapós ez a rendszer. Amint az ember egy kicsit jobban mélyebbre próbál hatolni, vastag falakba ütközik, és nagyon nehéz áttörni ezeket. Nekünk is két és fél év alatt csak pár embernél sikerült. Itt az emberek nem adnak ki magukból annyit, nincs igény mély beszélgetésekre, és nem is kérdeznek semmi olyat, amivel tovább lehetne lépni, egyszerűen nem érdeklődnek. És ez nem azért van, mert mi külföldiek vagyunk, itt teljesen partnernek tekintenek minket, sosem éreztették velünk, hogy idegenek lennénk, vagy hogy lenéznének minket. Nem érdeklődnek, mert védik egymás privát szféráját. Amikor az ember hideg, zárkózott emberekre gondol, akkor rögtön mindenféle északi népek jutnak az eszébe. De alapvetően az amerikaiak is egy hideg, zárkózott nép, csak van rajtuk egy meleg napsugaras álca. És ez nagyon zavaró tud lenni. Amúgy nem tudom, hogy ez miért alakult ki, talán köze van a következő ponthoz.

Az amerikaiak… individualisták?

Igen, az amerikaiak nagyon én-központúak. Iszonyat erővel és nagy akarattal tudják érvényesíteni önmagukat, tudják mit akarnak elérni.. A család és a barátok nem annyira összetartó erő, mint otthon. Emiatt sokkal könnyebben is költöznek egyik helyről a másikra, otthagyva minden korábbi kapcsolatukat egy jó állás kedvéért. Ezért szerintem rengeteg a magányos ember. Ránk furcsán néznek, hogy miért akarunk visszaköltözni Magyarországra. Számukra az otthon egy sokkal rugalmasabb fogalom, és elég annyi, hogy te mint egyén ott legyél valahol, hogy otthon érezd magad. Nekem ennél több kell. A kapcsolataikat sokkal lazábban kezelik. Amikor azt hiszed, hogy valakivel milyen fantasztikus és mély beszélgetést folytattál, és ezentúl legjobb barátok lesztek, akkor általában sose fogtok többet találkozni. Közben pedig többen is itt a legjobb barátjaiknak tartanak minket, pedig alig tudunk valamit egymásról.

Az amerikaiak… sokat dolgoznak?

Igen. Amerikában nagyra becsülik a munkát, és lustának tartják azt, aki nem dolgozik úgy, mint az őrült, aki nem a számítógépe előtt eszi az ebédjét, aki nem dolgozik állami ünnepen, és aki képes és kiveszi mind a 10-15 szabadnapját az évben. Az elvárt, hogy az ember nézze az emailjeit a nap minden szakában, lehetőleg hétvégén is. Nem ismerik a céges mobiltelefon fogalmát, itt mindenki a sajátját használja a munkához, emiatt aztán teljesen összemosódik a munka és a magánélet, bárkit bármikor hívhatnak munkaügyben a saját mobilján. Én lázadó vagyok, kiveszem a szabadnapjaim, és a munkahelyemen kívül nem nyitom meg a céges levelezést. De én ezzel egy furcsa kivételt képzek ebben az országban.

Az amerikaiak… materialisták?

Igen, nagyon azok. Nagyra tartják a pénzt és a javakat, ezek mutatják meg, hogy mennyit ér az ember és mire képes. Hatalmas házakban laknak és hatalmas kocsikat vezetnek. Amit sokszor ők sem igazán tudnak megengedni maguknak, de itt mindenki hitelből vesz mindent. Emiatt a felsőoktatástól a nyugdíjas koráig fizeti az ember a különböző hiteleket (egy átlagos lakáshitel itt 30 évre szól alapból). A nagy házakat pedig ugyebár fel kell szerelni a legmenőbb kütyükkel (Apple über alles) és tele kell zsúfolni bútorokkal. A házban levő tér 70%-át persze senki sem használja, de így működik ez az ország. És nagyon erős az egymásra hatás, senki sem akar lemaradni. Arra nemigen jöttek még rá, hogy igazából nincs szükségük akkora házra, autóra és annyi cuccra, amit egy életen át halmoznak. Egyszerűen nem kell beszállni ebbe az őrült mókuskerékbe. Elvileg az Y generáció jobb ebben, de szerintem ők is ugyanannyira materialisták, csak máshogy csapódik le náluk: étteremben evés, biokaják és legmenőbb fitnesztermek, instagram fotók és legújabb Apple termékek.

Az amerikaiak… optimisták?

Nem is az optimizmus a jó szó, inkább egyfajta pragmatizmus. Itt nem fásultak az emberek és nem panaszkodnak. Ha valami rossz, akkor nem azon jajonganak és beszélgetnek az asztal körül nagyokat, hogy “ó jajj, milyen rossz minden”, hanem egyszerűen változtatnak rajta. Vagy tüntetnek. Valahogy mindenképp hallatják a hangjukat. Panaszlevelet írnak. Telefonálnak. De valahogy megoldják. Volt, hogy egy-egy újdonsült barátunknak valami témáról elkezdtünk szép magyarosan panaszkodni, és nem tudták értelmezni, hogy miről beszélünk, hogy ezt most miért mondjuk. Itt a panaszkodás fogalmát nem ismerik, az egy értelmetlen, felesleges tevékenység számukra. Ha valami nem tetszik, változtass rajta. Erre jön persze a magyar válasz, hogy “de hát a rendszer ezt nem engedi”. Az amerikai erre azt mondja, hogy “akkor fogj össze, és döntsd meg a rendszert.” Amerika is így született. Ez a számomra legkedvesebb tulajdonsága az ittenieknek, és ebből a tulajdonságból szeretnék majd kicsit hazavinni magammal. Amíg a rendszer ki nem öli belőlem. Amit nem döntöttem meg.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s