Nyugat-Virginia

Még augusztusban rándultunk ki a szomszédos Nyugat-Virginia államba egy hétvégére, de csak mostanra sikerült rávennem magam a beszámolóra. Fura, hogy csak két hónapja volt, valahogy sokkal régebbinek tűnik. De hát hogyne tűnne, hisz azóta már a kishúgom is megházasodott… 🙂

Az autóval elérhető közelségben lévő célpontok közül nagyjából már csak ez maradt ki, messzebbre már repülnünk kell majd. Technikailag voltunk már Nyugat-Virginiában, az állam északkeleti nyúlványának a csücskében van ugyanis Harpers Ferry (itt írtam róla még tavaly), ahová például júniusban I szüleivel is kiruccantunk. Így nagy bánatomra nem színeződött tovább a térképünk új állammal egyelőre, de ami késik, nem múlik… Térjünk vissza erre mondjuk két hét múlva (*kacsint*).

Szóval I elhozta a főnök kocsiját, és nekiindultunk délnyugat felé. Csak két napunk volt, és Charleston, ahol szállást foglaltunk, azért elég messze volt, szóval tudtuk, hogy az idő nagy részében úton leszünk. De nem bántuk, sőt, az erdővel borított  dombok-hegyek közt kanyargó autópálya az út egyik emlékezetes fénypontja maradt mindkettőnk számára.

Merthogy Nyugat-Virginia egy hegyvidéki állam, de a szónak nem az alpesi, magasra meredő sziklafalas értelmében, hanem inkább a lágy, zölden hullámzó lankás értelmében, amit néhol azért meg-megtör egy szikla vagy egy párszáz méter mély szurdok.

Mi persze ezeket az anomáliákat kerestük, a zöld hegyvölgyeket megkaptuk úgyis útközben. Első nap, odafelé menet egy szurdokot tekintettünk meg, másnap, visszafelé pedig az egyik híres sziklához másztuk fel.

Előbbi a híres-neves New River Gorge volt. Ez – meg úgy általában az állam is manapság – leginkább a vadvízi evezés miatt népszerű, már amennyire népszerű. Ennek megfelelően mi raftingoltunk sétáltunk/túráztunk egy kicsit a kilátópontokhoz, és extrának kaptunk egy felhőszakadást a nyakunkba. Ez kicsit sem volt kellemes, de valamelyest enyhített rajta az utána a folyó felett megjelenő és sejtelmesen kúszó felhőfolyam. Megnéztük még a szurdok felett átívelő völgyhidat is, a felhőkkel felturbózva: (jelszó: wv)

Visszafelé pedig a Seneca Rocknál álltunk meg, ami egy kakastaréj-alakú szikla, a tetejéről pazar kilátással:

Persze a kilátásért meg kellett küzdeni a meredek ösvénnyel és a hőséggel, de legalább erdőben vezetett szinte végig. Egészen kéktúraszerű volt, már csak a jelzések hiányoztak (meg persze a túratársak).

E két természeti csoda között pedig vagy úton voltunk, vagy Charlestonban, ami Nyugat-Virginia fővárosa. Vagy inkább fővároskája, a maga 50 ezres lélekszámával.

Ha nem hallottatok még róla, az nem véletlen, mert nem sok izgalom terem ott. Van egy cuki kis központja, ami konkrétan 2 utcából áll, de ezen kívül csak a ‘State Capitol’ érdemel még említést, ahol az állami képviselők meg a kormányzó dolgoznak. És persze nyomasztóbbnál nyomasztóbb szocreál épületek, mint a színház és az egyetem a fenti képeken.

Az út előtt, közben és után kicsit utánanéztünk Nyugat-Virginia múltjának és jelenének is, és szerintem elég érdekes mindkettő, egy-két plusz bekezdést megér talán. Szokatlan módon jött létre: nem sok tagállam alakult meg egy másikból való kiszakadással, ráadásul a polgárháború alatt. Az történt ugyanis, hogy amikor Virginia 1861-ben bejelentette a kiválását az Unióból (ez volt ugyebár az északi oldal) és csatlakozását a Konföderációhoz (a rabszolgaságpárti déliekhez), az állam észak-nyugati megyéi fellázadtak, hogy akkor ők meg Virginiából válnak ki, és újra csatlakoznak az Egyesült Államokhoz. Tisztára mint most a Brexit meg Skócia függetlensége. Itt is volt népszavazás, bár elég zűrösen alakult, elvégre közben nagyban dúlt a háború, de végül 63-ban felvették Nyugat-Virginiát, ő lett az USA 35. tagállama.

A következő évtizedekben aztán bányászvidékként futott fel (addig inkább csak fakitermelés volt jellemző), és nem is ment rosszul nekik, egészen az 1970-es, 80-as évekig virágzott a szénbányászat, amit persze hanyatlás követett, és ma már sajnos a második legszegényebb tagállamnak számít. Ez amúgy a kocsiból is látszott, sok elhagyott, romos ház mellett mentünk el, és a városkákban is szembetűnő volt a szegénység, főleg DC gazdagságához viszonyítva. Ez így a tájjal együtt a Balkánra, azon belül is engem leginkább Boszniára emlékeztetett.

Az állam egyébként politikailag is érdekes. Na nem azért, mert szoros lenne itt most az elnökválasztás, Trump egyik legbiztosabb bástyájának számít. Hanem pont azért, mert egészen 2000-ig demokrata fellegvár volt, leginkább a bányászok erős szakszervezetei miatt, és innen jutott el pár év alatt a “sötétvörös” (=nagyon republikánus) státuszig, ami nem független a bányászat hanyatlásától, az elszegényedéstől, és az ebből következő kilátástalanságtól. Nemrég olvastam egy hosszabb riportot a New Yorker magazinban nyugat-virginiai Trump-szavazókról, mindenképpen ajánlom azoknak, akiket mélyebben érdekel az amerikai politika, vagy aki szeretné kicsit megérteni, hogy miért szavaznak Trumpra a népek. (Szolgálati közlemény: tervezek egy posztot a választásokról, szurkoljatok, hogy össze tudjak szedni elég lelkierőt, hogy megírjam.)

És a végére még egy kis függelék: ezen az utazáson éltem át életem eddigi leghamisítatlanabbul amerikai pillanatait: negyed órát vezettem egy nyolcsávos autópályán, hogy papírpohárból ihassak híg löttykávét egy kisvárosi gyorsétteremben. Szépséghiba: nem az autóból rendeltem a kiadóablaknál. Viszont bónuszként a helyi rendőrök épp ott tartották a reggeli értekezletüket, persze fánk és kávé mellett. Tisztára egy amerikai filmben éreztem magam.

Advertisements

One thought on “Nyugat-Virginia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s