Kolbászból van itt a kerítés? III.

Jöjjenek hát a pozitívumok! Két bejegyzésben jó magyar módjára kipanaszkodtam magam, hogy miért is rosszabb ez az ország, mint Európa, de most legyünk egy kicsit amerikaiak, és szemléljük pozitívan a világot. Miben jobb Amerika, mint a világ nagy része?

Itt békén hagynak

Azt hiszem első, és talán legnagyobb pozitívumként az jut az eszembe, hogy itt békén hagyják az embert. Talán amiatt gondolom így, mert Magyarországon nagyon nem ez a helyzet, és így sokkal nagyobb a kontraszt. Békén hagyás alatt azt értem, hogy itt nincs egy olyan állam, kormány vagy rendszer, ami mindenbe bele akar szólni, és állandóan azon van, hogy kihúzza a lábad alól a talajt, hogy a saját embereinek jó legyen. Persze, az amerikai politika sem egy álomvilág, ugyanolyan mocskos, mint otthon, de valahogy sokkal kevésbé érzem a hatásait begyűrűzve az ember életébe.

Otthon hatalmas a bizonytalanság, az emberek nem mernek vállalkozni, mert mi van, ha két hónap múlva kivetnek egy ilyen-olyan adót, amivel már nem lehet becsületesen megkeresni a napi betevőt. Milyen iskolába írassam a gyerekem, ha nem tudom, hogy fél évvel később milyen újabb őrült oktatásromboló ötlettel állnak elő? Miért fizessem be a fizetésem magas hányadát a nyugdíjalapba, amikor az állam úgy konfiskálja el a nyugdíjvagyont, ahogy a kedve tartja, és egyáltalán nem biztos, hogy bármit is fogok kapni, ha majd 70 éves leszek?

Itt az állam kevésbé szól bele a működésbe. Erről írtam negatívan is, mert ez azt is jelenti, hogy nincs meg az a védőháló, amihez otthon az emberek hozzászoktak. De emiatt jóval alacsonyabbak az adók, és kevesebb a szabály. És ami szabály is van, az is ritkán változik. Az amerikai alkotmány a pár kiegészítésével együtt 7591 angol szóból áll, az utolsó kiegészítést 1992-ben adtál hozzá, de már 1789-ben megfogalmazták, csak kicsit sokáig tartott a ratifikáció. A legújabb 2012-es  magyar, “sziklába vésett” alkotmányt már ötször módosították…

Egyszerűen itt van egy viszonylag egyszerű alapokra helyezett világ, egész egyértelmű szabályokkal, és ezeket nem bolygatják. Többet kell küzdeni bizonyos dolgokért itt, mint otthon, de a játék közben nem változtatják a szabályokat és nem akarnak kiszipolyozni. Egyszerűen csak hagynak boldogulni.

Erős civil társadalom

Amiatt, mert az állam nem folyik bele mindenbe, és nem karolja fel olyan mértékben a hátrányos helyzetűeket, ezért nagyon erős az amerikai polgárokban az, hogy segítsék a másikat, ha megtehetik. Rengeteg civil szervezet, mozgalom van, mindenki lelkesen önkénteskedik, vagy ha azt nem tud, akkor anyagilag támogat szervezeteket, ügyeket, gyülekezeteket. Sokkal jobban kiveszik az emberek a részüket egymás megsegítéséből, mint otthon. Magyarországon mindenki az államtól várja a segítséget, és ahol nem segít az állam, ott nem sok jóra számíthatnak az emberek, mert kevés a civil szervezet, és azok is gyengék, kivéreztetetettek.

Az emberek lelkesedni tudnak ügyekért, és tesznek is érte, mert hisznek abban, hogy el tudnak érni valamit. A Fehér Ház előtt állandóan demonstrálnak valamiért. Semmi meglepő nincs abban, ha a templomban egy néni szót kér, és elmondja, hogy DC-ben éppen milyen törvényjavaslatokat terveznek, és ennek támogatására vagy ellen itt és ott közösségi séta lesz, amihez bárki csatlakozhat.

Ebben az országban egyszerűen nem tudta volna a kormány megcsinálni azt, amit otthon műveltek az utóbbi években, mert az első legkisebb jogfosztási törekvést elsöpörte volna népharag.

Van előre

Az amerikai mentalitásban nagyon erős az, hogy küzdeni, küzdeni, küzdeni, mert így lehet előbbre jutni. Azok hajóztak hónapokat, és hódították meg az ősvadont, a hegyeket és a sivatagokat, akikben meg volt az elszántság, és ezt az elszántságot igen jól tovább örökítették az évszázadok során. Az emberek hisznek magukban, hisznek a vállalkozásban, és nem igazán tántorítják el őket a kudarcok. Olyan emberek között vagyok, akik folyamatosan vállalkoznak, mindenből megpróbálnak pénzt csinálni, és ha valami nem jön össze, akkor próbálkoznak máshol. És bármennyire klisés ez, de itt élve baromira látszik, hogy itt tényleg ez van, itt küzdenek, elesnek, felállnak, és küzdenek tovább.

Otthon el se kezdünk küzdeni, mert félünk attól, hogy majd egyszer elesünk.

Nem panaszkodnak

A fentiek miatt ezért csírájában sem találjuk meg az emberekben az önsajnálatot és a letargiát. Sokan kritizálják azt, hogy milyen hamis köszönési forma az, ami Amerikában dívik, hogy “Hogy, vagy? Jól”, mert hogy ez nem őszinte. De mindenki nagyon jól tudja, hogy nincs mindenkinek mindig jó napja, de nem traktálják vele egymást, megpróbálnak a jóra figyelni és mosolyogni hozzá.

Volt, hogy meséltünk kicsit a magyar mentalitásról amerikai barátainknak, és egyszerűen nem értették, nem tudták értelmezni az egészet, számukra annyira valószerűtlen, önsorsrontó, irreális az, amit otthon művel magával a társadalom, hogy nem fér egyszerűen a fejükbe. És ez teljesen érthető.

Ezek a fentiek teszik számomra Amerikát Amerikává, és ezek fognak nagyon hiányozni, amikor visszatérünk majd az otthoni posványba. És lehet, hogy egy ideig még bennünk is fog kicsit tükröződni az a hozzáállás, ami itt ragadt ránk, de félek attól, hogy ezt hamar ki fogja ölni belőlünk a környezet.

Ezek mellett van még egy rakat tök jó dolog Amerikában:

  • Mindent meg lehet kapni, de tényleg mindent, és hatalmas választékban. Mi egyáltalán nem vagyunk nagy fogyasztók, de ha valamiért kitalálom, hogy nekem hupikék virágcserép kell DC térképével, akkor simán lehet, hogy megtalálom az Amazonon, vagy pillanatok alatt találok az Etsy jóvoltából olyan illetőt, aki nekem megcsinálja.
  • Nagyok a lakások. Az szerintem is hülyeség, hogy egy négy fős család miért él egy négyszintes, öt fürdőszobás, öt hálószobás házban, de itt a másfél szobás lakás is 60-70 nm-nél kezdődik, amit elég hamar meg lehet szokni.
  • Ha az ember nem szórja a pénzt, és nem megy bele abba az őrült fogyasztási kultúrába, ami itt van, akkor az alsó középkategóriás fizetésünkből meg tudunk élni úgy, hogy évente egyszer hazalátogatunk, itt is utazgatunk, és kicsit félre is tudunk tenni.
  • Sokkal jobb a levegő. Mivel nagy területen terpeszkednek el, ezért nincs az a hatalmas szmog, beállott katlan, ami otthon több várost is jellemez. Amikor legutóbb hazalátogattunk, rögtön kaparni kezdett a torkunk.
  • Sokkal több pénz van a tudományban, kultúrában, egészségügyben, az államigazgatásban.
  • Nagyon könnyen és egyszerűen működik minden. Van bürokrácia, de ott is azon vannak, hogy átjuttassanak a rendszeren, nincs korrupció, és minden nagyon érthetően le van írva, egyértelművé van téve.
  • Meghallgatják a véleményed. Ha valami nem tetszik, jelezd, foglalkozni fognak vele. Akár a bérházunkban, akár a munkahelyen, akár a boltban, bárhol.
  • Mosolyognak egymásra az emberek. Sokkal egészségesebb, elégedettebb arcokat látni a metrón, mint otthon. Legutóbbi hazalátogatásunkkor teljesen megdöbbentett a különbség, hogy mennyire le vannak robbanva lelkileg-fizikailag a magyar emberek.
  • Figyelnek a környezetükre. Az utcák, házak, kertek nagyon rendezettek, már-már giccsbe illőek. Pedig tényleg nem egy nagy etwas kiültetni pár virágot a kertbe.
  • A keleti partnak ez a része nagyon nyitott és toleráns.

És még azt hiszem sorolhatnék még egy csomó dolgot, ha több ideig gondolkoznék. A fentiek közül van sok dolog, amihez nem kell Amerikáig menni, elég csak 250 km-t nyugat felé vezetni. De az összes fentinek a kombinációja csak itt van meg. És ez teszik Amerikát Amerikává, és ezért jó itt lenni. Nem akarunk maradni, mert a család, és barátok és az otthoni környezet fontosabbak nekünk, és van egy csomó rosszul működő dolog ebben az országban, amikről korábban is írtam. De az biztos, hogy a hazaköltözéssel sok mindent veszíteni is fogunk, és az elején nehéz lesz majd nekünk.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s