Mentem, láttam, visszamennék

– avagy képzelt riport egy amerikai popfesztiválról konferenciáról

Április elején volt szerencsém részt venni egy nagy konferencián, amiben a legérdekesebb (legalábbis az átlagos blogolvasó számára) az volt, hogy San Diegóban rendezték. És ez azzal járt, hogy életemben először kénytelen voltam átrepülni az USA nyugati partjára. Tudom, nagy áldozat, főleg mivel átszállással mentem és jöttem, de hát a tudományért bármit… 🙂

A konferencia szakmailag alulmúlta a várakozásainkat (a főnökömmel és egy kollégámmal együtt voltunk ott), de azért így is hasznos volt. És mindettől függetlenül maga az utazás is nagy élmény volt, amit az alábbi képek és videók hivatottak illusztrálni.

Felszálláskor sikerült egész jól elkapnom DC-t, még a felhők előtt, jól kivehető a Washington-emlékmű, a Capitolium, stb. Ha majd egyszer sok időm lesz, lehet, hogy bejelölgetem rajta a fontosabb helyeket… addig is, a jelszó: dc.

Nagyon nagy élmény volt a repülés, majdnem végig tátott szájjal bámultam kifelé. Az első szakaszon (Atlantáig) az Appalache csipkéi még nem ütöttek el annyira az európai megszokott tájtól, de aztán a Mississippit elhagyva a végtelen prérin mezőgazdaságilag rajzolt kördiagramok uralták a tájat, aztán meg egymás után jöttek a hegyvonulatok, mindegyik más színben, hol kanyonokkal, hogy szélesebb folyóvölgyekkel, míg végül felbukkant az óceán. Persze a képek nem adják vissza az élményt teljesen, de a semminél talán jobb:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

És aztán leszálltunk San Diegoban. Igaz, csak másodszorra sikerült, így kénytelenek voltunk tenni egy kört, már az óceán fölött, ennek köszönhetők az óceános képek. Nem bántam annyira. A második, immár sikeres leszállást rögzítettem is, a jelszó hozzá: sd.

Az idő nagy részét persze a konferenciaközpontban és a környékén töltöttük…

 

…de egyik délután a főnök úgy döntött, hogy nincs semmi érdekes előadás, ezért kocsit béreltünk és megnéztük az óceánpartot közelről is. Jártunk a gazdag La Jollá-ban, megnéztük a Salk Intézet épületét, a Naplemente Sziklákat, és átautóztunk Coronado szigetére is (ami igazából egy félsziget), ott ért minket a naplemente. Jó kis délután volt, na.

 

San Diego gyönyörű hely, azt hiszem, ezt senki sem vitatja. Ami a képeken nem jön át, és nekem nagyon üdítő volt, az a híres kaliforniai lazaság. Már a reptéren szinte megüti az embert, főleg ha DC-ből jön, ahol hajlamos mindenki a kelleténél (néha sokkal) komolyabban venni magát. Itt nem kell senkinek és semminek megfelelni, bármi jó. Tanakodtunk is a kollégákkal, hogy vajon lehet-e egyáltalán ilyen környezetben érdemi munkát végezni. És közben egymást érik a jobbnál jobb egyetemek, a világhírű kutatóhelyek. Hogy mi a titkuk, azt majd legközelebb kiderítem.

Hazafelé New Orleansban szálltam át, és mivel a déli oldalra ültem, átleshettem Mexikóba kicsit, láthattam, ahogy Texas nyugatról kelet felé fokozatosan kizöldül, és a végén a Mexikói-öböl partját is elcsíptem még a naplemente előtt. Akinek még nem lett elege a légifotókból és a giccsből, alább talál még néhányat.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s