Nyelv

Mielőtt idejöttünk volna, volt bennem egy kis félsz, hogy hogyan fogom tudni megállni a helyem egy teljesen angol nyelvű környezetben. Mert angolul az ember jól elmakog a külföldi barátaival, ők a suliban tanulták a nyelvet, mindenki jól megérti egymást, és elnézzük egymás hibáit, korlátait. De ebben az országban ez az anyanyelv, a maga nyelvjárásaival, sajátos kifejezéseivel, és az itt lakók nem tudnak semmit arról, hogy milyen az iskolában tanulni angolul, ezért nem értik, hogy én mit nem értek rajtuk, vagy én nem értem, hogy rajtam mit nem értenek.

Azt hiszem sose fogok hiper-szuperul megtanulni angolul, még itt se, mert az elmúlt harminc évben belém rögzült hibák, nyelvtani hibázások és béna kiejtés már végzetesen belém vannak ivódva. De szókincsben lehet sokat fejlődni. Erre több forrásom is van. Reggel munkába menet például mindig az Economistot olvasom tollal a kezemben, és az ismeretlen szavakat aláhúzogatom és kiszótárazom este. Így az ember megismerkedik egy csomó olyan szóval, amit a nagyon kifinomultnak hatni akaró (brit)  újságírón kívül az ég világon senki sem használ. De néha becsúszik egy-egy hétköznapi szó és kifejezés is. És sok rám tud ragadni a munkából is, kis kifejezések, szóhasználatok, amiket szeret C, a főnököm. Sok dolgot én is átveszek, mert azt hallom egész nap.

A legnagyobb rácsodálkozást itt kint az angol nyelvnek egy olyan része okozta, amit sajnos a magyar iskolákban egyáltalán nem tanítanak, ez pedig a szavakon belüli hangsúlyozás, hogy hogyan intonálják a szavakat. Az elején sokszor nem értettem, hogy egyszerűen miért nem értenek meg egy-egy szót az itteni emberek, amikor szép szótári kiejtés szerint mondom nekik. Hát azért, mert rossz helyre tettem a hangsúlyt. És a rosszul hangsúlyozott szavakat nagyon sokan egyáltalán nem értik itt meg. Úgyhogy szépen át kellett kalibrálnom magamban egy csomó rosszul berögzült kiejtést, főleg olyan szavaknál, amik magyarul is nagyon hasonlóak. Mert a magyar nyelv mindig szépen a szó elejére teszi a hangsúlyt, míg az angol pedig valami véletlenszerű helyre. Így lesz tehát itt Amerikából Amerika, New Yorkból New York, Manhattanből Manhattan, asszisztensből asszisztens, Virginiából Virginia, Mekdonáldzból Mekdánöldz. Ennek örömére Afrikát nagy lelkesen elkezdtem Afrikának mondani, de rá kellett jönnöm, hogy ott ugyanúgy hangsúlyoznak, mint a magyar. T-vel szeretünk ezeken mókázni, és lelkesen figyelmeztetjük egymást, ha a másikunk véletlenül elrontott valamit, időnként pedig a neten nyomozunk, hogy hogyan is kell rendesen hangsúlyozni azt, hogy Mississippi, Cincinnati , Alabama, Connecticut vagy Massachusetts. Ja, és az amerikai olyan alapszavakat is máshogy ejt, mint a “víz”, ɔː helyett ɑː-t használ az első magánhangzónak. (Itt meg lehet hallgatni a különbséget)

Amúgy ha valaki azon botránkozik, hogy az amerikai kiejtés mennyire egy elfajzott bután hangzó dolog a dallamosan zengő nemesi brit kiejtéshez képest, annak fontos tudnia azt, hogy az amerikai kiejtés pont az angol nyelv archaikusabb, hagyományos 17. századi  kiejtését tükrözi vissza, mert megőrizte az a nyelvállapotot, amit az Európából áthajózott népek hoztak magukkal. A brit angol pedig ezek után kezdett el felvenni egy sznob, művibb dallamosságot. Úgyhogy lehet, hogy a brit angol elegánsabban hangzik, de az amerikai angol az, ami valójában régebbi és hagyományosabb kiejtésű. Erről bővebben itt.

A szövegértés számomra nagyon esetleges attól függően, hogy ki mondja. Van olyan barátom, aki mondandójának csak a felét értem, mert annyira nem artikulál. Aztán például egy kukkot se értek a feketék utcai nyelvéből, mert annyira máshogy ejtenek ki mindent és más szavakat használnak. Sokat kell telefonálgatnom, és például ha ügyfélszolgálatok vermeibe kerülök, akkor néha ki tudok fogni olyan embert, akinél vért izzadok, hogy megértsem, és persze ilyenkor még a vonal is rossz.

Érdekes azt is megfigyelni, hogy a magyar nyelvhasználatunkra milyen hatással van az, hogy angol környezetben vagyunk. Az jó, hogy nem teljesen egyedül élünk itt, mert az ember anyanyelve is tök gyorsan el tud kopni, ha nem használja egy ideig. Néha már mi is érezzük ezt, beszélgetés közben sokkal előbb jön a szánkra egy-egy ritkábban használt szó angol megfelelője. Vagy párbeszéd helyett konverzációt, közreműködés helyett kontribúciót, nemzetközi helyett internacionálist mondunk szép magyarosan ejtve. Egy kedves itt élő magyar ismerőstől pedig meghallottam azt, hogy kifigurál (=figure out, rájön, kitalál), és ez annyira megtetszett, hogy már sokszor véletlenül én is így mondom.

Úgyhogy ha majd hazalátogatva egy-egy szót hülyén fogok hangsúlyozni, vagy valami idióta tükörfordítást használok, akkor az nem sznobizmus ámérikái dolog lesz, hanem egyszerűen agyam kis korlátoltságából fog adódni, mert nem biztos, hogy rögtön vissza tudok állni a magyar környezetben. Majd meglátjuk.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s