Odalent

Jó volt odalent Délen. Idén annyi volt a nagy nyaralásunk, hogy vonatoztunk 60 km-t, és eltöltöttünk egy fél napot Amerika egyik leglepattantabb városában. Jeee. Így ez a bő két nap kitörés erről a környékről nagyon kellett már nekem, bár erre csak ott jöttem rá igazán. Pedig Florida amúgy sosem volt a listám élén. Az éghajlatán kívül igazából semmi sem vonzott benne: az egész egy nagy lapos mocsár amiben még egy bucka sincs, az alján egy műanyag várossal.

Kellemesen csalódtam. Ami a legjobb volt az egészben, hogy nagyon MÁS volt. Ez a MÁS hiányzott már nekem nagyon. Amerikában hatalmas távolságokat lehet utazni úgy, hogy a külső szemlélő számára az ég világon semmi sem változik. Chicago, St. Louis vagy Boston végtelen kertvárosait szerintem semmi sem különbözteti meg egymástól, még ha a belvárosuk legalább egy kicsit más is. Florida jó része is például ugyanabba a “jó keresztény” déli környezetbe tartozik, ami innen Virginiától indul dél felé. Viszont Florida legalsó csücske, Miami egy teljesen más világ.

P1110622

Itt DC-ben épp elkezdődött a nyárutó, a hőmérséklet lement 20-25 fokra, hűvös hajnalokkal, így Florida olyan volt, mintha visszatekerték volna pár héttel az idő kerekét, visszacsöppentünk a fullasztó párába és forró éjszakákba.

Miamit Latin-Amerika fővárosának is hívják. A kubai és haiti bevándorlók adják a város igazi kultúráját, lévén, hogy a lakosságnak több mint 60%-a latin és csak 12%-a “fehér” (formanyomtatványosan non-hispanic white). Amerika egy olyan kis szélső szegletébe érkeztünk, ahol ugyanolyanok az utcatáblák, ugyanazok a gyorséttermek, benzinkúthálózatok és ruhaboltok váltogatják egymást, mint bárhol máshol az országban, de az egész egy latin kultúrájú trópusi környezetben történik. A reklámokat spanyolul írják ki, a boltban, kajáldában mindenki spanyolul karattyol, latin-amerikai ételeket esznek, az egész tényleg egy kis mini Latin-Amerika itt az USA csücskében. Ez tetszett nagyon.

Miamitól nem vártam sokat, ezért ez is kellemes meglepetésként ért. Filmekben, sorozatokban előszeretettel mutatják a belvárosát alkotó 10 toronyházat az óceán felől, amik tényleg ott is vannak, de ennél bizonyos szinten sokkal érdekesebb és sokkal érdektelenebb is. Azt tudni kell, hogy Miami és környéke az egyik legnagyobb népességű városi terület az országban. A Miamival összenőtt végtelen kertvárosok több mint 100 km-re húzódnak felfelé a parton. A repülővel West Palm Beach-re érkeztünk, egy ilyen távoli külvárosba, és onnan a helyi vonattal két órát utazva jutottunk el az igazi Miamiba. És közben megszakítás nélkül lakott területen haladtunk át. Ez a végtelen kertváros iszonyat unalmas. Száz kilométeren át ugyanolyan egyszintes vityillók, autószerelő műhelyek váltogatják egymást a négyzethálós utcákon. Sehol egy kanyar, sehol egy érdekesebb épület, sehol egy domb, csak a végtelen egyhangúság. (Erről képek nincsenek, a következő képsorok már a következő bekezdéshez tartoznak.)

Aztán beértünk magába Miamiba, ami jelentősen eltért az általam korábban elképzelt műanyag világtól. Miami nem csak a kultúrájában, hanem az építészetében is egy rettentő furcsa hely. Úgy tudtuk megfogalmazni magunknak, hogy egy 60-as években készült sci-fi modernnek kitalált űrvárosában vagyunk. Miamit először a 20-as években art deco stílusban, majd a 60-as évek kocka stílusában kezdték el felhúzni, ahogy népesült be a környék, és ezek a régebbi épületek ma is teljes változatlanságban emésztődnek a trópusi éghajlaton. Ezek közé húztak fel véletlenszerűen 10-20 ötvenemeletes toronyházat, majd ezeket összekötötték egy össze-vissza kanyargó, gumikerekeken közlekedő magasvasútrendszerrel és a várost keresztülszelő autópályákkal. Vizuálisan az egész egy nagy katyvasz, amit tudtam élvezni abban a pár napban, de amúgy Miamiban szerintem építészetileg semmi vonzó nincs. De a környék tobzódik pálmákban, és a városnak még homokos tengerpartja is van, aminek a vize a Golf-áramlat miatt kellemes hőmérsékletű. Ha még hegyek is lennének körülötte, akkor azt hiszem el is tudnék éldegélni ott.

Miamit a kertvárosokon és az óceánon kívül egy marha nagy mocsár veszi körül, ami szintén száz meg száz kilométerre húzódik fel északabbra. A 19. század végétől ezt a mocsárvidéket kezdték el lecsapolni, így tudott lassan benépesülni az állam. Csak 1979-ben jöttek rá a természetvédők, hogy nagy galibát okoztak ezzel, és kezd végleg eltűnni a korábbi ökoszisztéma, ezért a mocsár leginkább épen maradt déli csücskét nemzeti parkká nyilvánították, ez most az Everglades. A korábbi mocsár ötöde. Autót béreltünk, és elmentünk a park egyik központjába, ahol egy kétórás, fel-alá kocsikázós nyitott buszos útra fizettünk be. Én az ilyenektől ódzkodom, de az útikönyv nagyon ajánlotta, és tényleg jó volt, mert nagyon sokat megtudtunk az Evergladesről, az élővilágáról, hogy mennyire veszélyeztetett az egész, és hogyan próbálják fenntartani mesterségesen, hogy elkerüljék a mocsár végleges kiszáradását. Az hiszem, T erről jobban tudna írni, úgyhogy én nem próbálkozom tovább.

Nekem fő tervem az volt, hogy aligátorokat lássunk, mert ugyebár az a menő. Az út mentén a buszról láttunk a posványban jó pár kibukkanó aligátorfejet, aligátormamát és bébiket is,  de a legjobb az volt, amikor lelkesen sétáltunk ketten egy keskeny földsávon, nagyon szemlélve a két oldalt elterülő mocsárt, hogy találjunk egyet nem a kisbuszon ülve is, és majdnem az utolsó pillanatban vettük csak észre, hogy az úton keresztbe fekvő korhadt fatörzs igazából egy megtermett aligátor. Készítettünk pár fotót, és elhúztuk a csíkot. Amúgy alapból nem bántják az embert, amíg nem kezdik el etetni őket, mert akkor az embert is kajának fogják nézni, és jön a baj.

Az Evergladesen kívül még egy dolog érdekelt minket igazán, az pedig a Florida déli csücskétől a Mexikói-öbölbe benyúló szigetsor, a Keys. Ennek a legvégső pontja Key West, de ez már 200 km-re van Miamitól, így ide nem jutottunk el. Ellenben a szigetsor harmadáig sikerült lemennünk. Úgy kell ezt a vidéket elképzelni, hogy egy apróbb szigetekből álló csíkra ráépítettek egy kétsávos autóutat, ami így összeköti az egészet. Néhol van hely arra, hogy az út mindkét oldalán egy-egy házsor, nyaraló, kemping felépüljön, némelyik sziget viszont csak hídfőként szolgál az út számára, és mindkét irányban a kék vizet látni. Nagyon különleges hely ez, és sajnálom, hogy nem volt időnk lemenni a végébe, de hagyni kell valamit a jövőre is…

A bő két napba próbáltunk szinte mindent belesűríteni, így jó fáradtan értünk haza, de lelkileg nagyon feltöltött minket. Egy rövid álomnak tűnt az egész. Furcsa volt, mert ha az ember egy ennyire egzotikus helyre megy, akkor ott eltölt 1-2 hetet, de minket 2 nap után visszaragadott a szürke valóság. De az a 2 nap felejthetetlen élményt nyújtott. Jöhet a következő kaland!

Reklámok

2 thoughts on “Odalent

  1. Tóth Lászlóné 2015-10-02 / 13:25

    Tyű-ha! MiCsoda Világot láttatok – jártatok! Ez aztán nem semmi – akkor sem, ha csakis a képeket nézem végig, de nagyon jó, hogy kommentáljátok is, hogy mi – micsoda. Köszönöm, hogy ezeknek az élményeknek is részese lehettem. További hasonló jókat!
    Ebben a percben érkezett meg Lau e-mail-je, hogy MEGÉRKEZTÜNK! Ez is valamiféle Csodautak sokasága lesz!

    Kedvelés

  2. Akos 2015-10-11 / 18:33

    Fájón hiányzik annak említése, hogy Miami a Bermuda háromszög egyik csücske. Remélem láttatok néhány rég eltűnt kísértethajót.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s