Hogy érzem itt magam?

Pontosan fél éve érkeztünk ide, ezért itt az ideje egy kicsit számot vetni, és  arról is írni, hogy igazából hogyan is érzem magam itt. Nem akarok T nevében is írni, ezért nem arról írok, hogy hogy érezzük magunkat itt, bár persze biztos van egy kollektív “hogyisvagyunk”-tudatunk, és hatunk is egymásra.

A külföldre szakadt emberek hajlamosak arra, hogy csak mindenféle pozitív dologról írjanak, a Facebook tele van fantasztikus fotókkal, menő kilátásokkal az ablakból vagy a teraszról (legyen lehetőleg egy borospohár is képben), csodálatos tájakkal és élményekkel. A nehézségek, a küzdelmek, a szar a legtöbb esetben valahogy kimarad. Ezt sosem értettem. Ilyenkor az ember magát akarja becsapni vagy az ismerőseit? Mert nem hiszem, hogy csak rózsaszín dolgokból állna egy külföldre szakadt ember élete. De lehet, hogy bennem van a hiba. Mindenesetre én próbálok a legőszintébb lenni ebben a blogban, ezt szerintem észrevettétek, és nem csak a szépről, jóról írni, hanem a sok nehézségről, elkeseredésről is (ld. pár korábbi bejegyzéseim).

De visszatérve a fenti kérdésre az a válaszom, hogy alapvetően jól érzem magam. Bár ezzel az engem jól ismerők nem lesznek okosabbak, mert erre a kérdésre majdnem mindig ezt válaszolom, és akkor komolyan is gondolom, mert olyan embertípus vagyok, aki szinte mindenhol jól tudja érezni magát és remekül ellenni. Ami inkább foglalkoztat, az az, hogy ha otthon maradtam volna, akkor jobban érezném-e magam? Erre nem tudom pontosan a választ, de hajlamos vagyok azt gondolni, hogy valószínűleg nem. De rosszabbul sem.

Azt mindig mondtam és mondom, hogy ide nem azért jöttünk, hogy jobb legyen nekünk, hogy jobb életünk legyen itt. Nem menekültünk semmi elől. Nekem az otthon töltött utóbbi 3-4 év a legboldogabb, legteljesebb időszaka volt az életemnek, és ebből a nagy boldogságból téptem magamat ki, és ültettem át magam más földbe. De azt hiszem abban, hogy próbáltam otthon mindent magamba szívni, a legtöbb kapcsolatomat teljesen megélni, nagy szerepet játszott az is, hogy tudtam, hogy elmegyünk, és egy egy pár évre ott kell hagyni mindent.

T-t alapvetően szakmai szempontok vonzották ide, engem meg T-n kívül a kaland. Már hat éve visszajöttem Kínából, és hiányzott nagyon a környezetváltozás, a mindennapos felfedezések és váratlan élmények lehetősége, hogy újra “challengeljem” önmagam (erre mi a magyar megfelelő? kipróbáljam önmagam?) szakmailag és társadalmilag. Ha otthon maradtam volna, akkor bármennyire is sok örömöt és boldogságot tudnék meríteni a körülöttem élő emberekből, mindig vágyódtam volna más után, és félő, hogy belefásultam volna a mindennapokba, a céltalanságba. Ezért is volt jó, hogy másfél éven át közelgett Amerika, így lehetett mit várni, lehetett mitől félni, lehetett minden otthon töltött utolsó pillanatot kihasználni.

Aztán idecsöppentünk a semmibe. Az első kemény hónapokat az segített kibírni, hogy megvolt a kalandfaktor. Minden utcasarok, minden ház, minden ember, minden szituáció új volt, és ezt élveztem, akkor is, amikor nem tudtuk, hogy hol fogunk három nappal később lakni, hogy hogy húzzuk ki a hónap végéig, hogy mennyi ideig leszek munkanélküli, vagy hogy kik lesznek az új ismerőseink, barátaink. Aztán szépen elrendeződött minden (sokkal hamarabb, mint gondoltuk), utolsóként az, hogy lett állásom. Lassan kialakult itt egy életünk, a maga mindennapi szürkeségével és rutinjával.

Azt lehet mondani, hogy minden adott ahhoz, hogy elkezdjek unatkozni. Voltak napok, amikor ettől megijedtem. Erre rásegített az is, hogy Amerika nem a földkerekség legizgalmasabb része, és DC-t és környékét kiismerve pár hónap után már nem kezdtek el meglepetések érni. Azt hiszem három fő dolog segít abban, hogy mégse érezzem itt unalmasnak az életet. Az első a munkám. Erről ígérem, nagyon hamar írok, most elég annyi, hogy gyakran úgy érzem, hogy nekem van a legszürreálisabb, legfurcsább állásom az egész világon, ami a legváratlanabb feladatok elé tud állítani, akkor is, ha nem ez lesz a karrierem csúcsa. A második az, hogy az itteni életet is megpróbálom nem adottnak, örökké valónak felfogni, hanem olyannak, ami pár évig tart. Próbálok minél többször rácsodálkozni, hogy mennyire furcsán más ez a világ itt Magyarországhoz képest (pozitív és negatív értelemben is), és örülni annak, hogy erre a pár évre egy teljesen más világban élhetek. Ami pedig a legjobban segít, az pedig az, hogy tudom, hogy decemberben megyünk haza látogatóba, amit már nagyon várok. Azt hiszem hosszú távon csak otthon, a családom és a barátaim között tudnék boldog lenni. De ahhoz, hogy még inkább értékelni tudjam azt a sokat, ami otthon van, ahhoz nagyon fontos, hogy átéljem ezt, ami itt van most.

Úgyhogy igen, alapvetően jól vagyok. Nem teraszon boriszogatósan és facebook-megosztós felvágósan, egyszerűen csak minden oké itt. Lerendeződött minden körülöttünk, iszonyatos sebességgel peregnek a napok, hetek, hónapok, vannak kapcsolataink, hétvégére szervezünk kis programokat magunknak, kialakítottunk egy életet itt. Ami sok dologban nem olyan intenzív, mint otthon, mert más a kapcsolataink mélysége, más a város, de Amerika a maga “mássága”, idegenszerűsége miatt érdekessé teszi a mindennapokat. Így amit egy időre elvesztettem otthon, azt pótolja más, és így a mérleg elég jól kiegyenlítődik.

Úgyhogy köszönöm a kérdést, jól érzem magam. De nagyon várom a karácsonyt!

Advertisements

One thought on “Hogy érzem itt magam?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s