A melóról 3. – kivel, hogyan

Folytatódik a munkahelyes posztsorozat: a tágabb intézményi környezet és a kutatási téma után jöjjenek a kollégák és a munkahelyi légkör.

Egy tipikus NIH-es labor úgy néz ki, hogy van a főnök, vagy hivatalosabban píáj (PI – prinicpal investigator), és neki a különböző szintű alattvalói: a staff scientist-ek (kb. főállású kutatónak felel meg), és a fellow-k, vagyis munkatársak, akik végzettség szerint lehetnek posztdokok (PhD-val) vagy posztbakok (bachelor, vagyis nagyjából főiskolai diplomával). A posztdokok adják a derékhadat, messze többen vannak mindenki másnál, és jellemzően külföldiek. Olyan sokan vagyunk külföldiek, hogy külön osztály foglalkozik az ügyeinkkel (főleg vízumproblémákkal). A posztbakok kevesebben vannak, és ők inkább amerikaiak, akik a mesterképzés előtt gyűjtenek egy-két évnyi kutatási tapasztalatot. Alattuk már csak a nyári diákok vannak, de ők általában csak 1-2 hónapra jönnek.

A mi laborunk viszonylag kicsi: a főnökön, T-n kívül (ez nem én vagyok, de a blog hagyományainak megfelelően mindenki csak kezdőbetűvel szerepel) egy staff scientist van és négy posztdok (köztük én), és hatunk közül senki sem amerikai. Szóval a laborban nem sokat tanulok amerikaiul, se nyelvileg, se kulturálisan… de ez egyáltalán nem baj.

A nagyfőnök tehát T, aki magyar, de már 25 éve dolgozik az NIH-ben. Szintén az SE Élettani Intézetből indult, és már jó pár magyar posztdokot “nevelt”, köztük az én otthoni főnökömet is. Van tehát összekötő kapocs, de aki azt gondolja, hogy ez látványos előnyt jelent nekem, azt ki kell ábrándítanom: nem kapok kivételes bánásmódot. A közös háttér nyilván óhatatlanul ad előnyöket, de például T az első nap megbeszélte velem, hogy munkáról még akkor is mindig angolul beszélünk, ha kettesben vagyunk. Ez elsőre furcsának tűnhet, és kellett is néhány nap/hét, hogy hozzászokjak, de tulajdonképpen logikus és praktikus dolog. T nagyon okos ember, nyilván nem véletlenül jutott el idáig, de az a jó, hogy közben (viszonylag, amennyire egy ilyen pozíció engedi) közvetlen maradt. Ja, és piros Mini Cooperrel jár dolgozni, ami elég menő, na.

A staff scientist, tehát a kisfőnök, aki egy kicsivel a posztdokok előtt/fölött van, Y, egy koreai kétgyermekes anyuka, akitől én simán elkérném a személyit, ha alkoholt próbálna venni (bár ez a legtöbb ázsiaira igaz). Y 7 éve dolgozik itt, és a saját kutatási projektje mellett ő menedzseli a labor mindennapi működését, ami nem is olyan kis feladat, tekintve hogy nincsenek asszisztensek. De Y ügyesen kiszervezi a dolgokat, rám is bízott már egy-két feladatot, amit keményen számon is kér. De mindig lehet kérdezni is tőle, és a 7 évnyi helyismerete és tapasztalata sokszor kincset ér.

Bár én vagyok a legújoncabb, de a többi posztdok (A, M és N) se dolgozik 2 évnél régebb óta itt, szóval elég nagy a fluktuáció. A, a kubai-spanyol srác van itt legrégebben, és neki ez már nem is az első posztdok állása, szóval duplán veteránnak számít. Ő főleg állatkísérleteket csinál, így napi szinten nem találkozik a munkánk, de gyakran ebédelünk együtt vele meg a nagyfőnökkel. Asszem az ebéd megérdemel egy külön posztot, szóval erről majd később még beszámolok.

M szintén egy koreai lány, és ők nem egyeztek meg abban Y-vel, hogy csak az angol a munkanyelv, így elég sok koreait hallok napközben. Szegény M most elég nagy nyomás alatt van, mert a projektjének egy jó részét megjelentette egy rivális kutatócsoport a Science-ben (nem tudósoknak: az egy nagyon menő tudományos folyóirat), és ezért amilyen gyorsan csak lehet, össze kell hoznia egy cikket abból, ami a másik csoport cikkéből kimaradt, mert különben eladhatatlanná válnak az eredményei. M-nél sikerült bevágódnom azzal, hogy bevezettem a BRET módszer rejtelmeibe (nem tudósoknak: a PhD-m nagyban ezen a módszeren alapult, amit az otthoni laborban magas szinten művelnek), még egy kávéra is meghívott utána. Szóval most már hivatalosan sem volt hiába a sok évi munkám…

N Indiából jött, de a PhD-ját már az USA-ban szerezte, és 2 hónappal előttem kezdett. Amikor néhány hét után kiderült számomra, hogy babát vár, már a nyolcadik hónapban volt (azt hittem, csak nagy a hasa…). Mindenesetre amikor júniusban megszületett a kisfia, azt gondoltam, jó pár hónapra elbúcsúzhatunk tőle. De Amerikában kicsit másképp mennek a dolgok, így N éppen ma jött először újra dolgozni, a babára pedig még pár hétig az anyós, azután pedig a daycare (nagyjából bölcsi) vigyáz majd.

Nekem egyelőre bejön ez a multikulti, ami persze néha nehéz is tud lenni, de azért sokat tanul belőle az ember. És vannak olyan priceless pillanatok is, mint például amikor a kollégáidnak hosszan ecseteled, hogy a főnök tényleg nem komolyan gondolta a szarkasztikus megjegyzését, csak hát ilyen a magyar humor.

Advertisements

One thought on “A melóról 3. – kivel, hogyan

  1. B(alázs) 2015-08-20 / 07:57

    Még jó, hogy nem nőgyógyász lett belőled T 🙂 A régi munkahelyen volt egy orvos, aki savlekötőt írt fel egy 7 hónapos terhesnek 🙂 Utána jöttek rá, hogy nem a gyomrával van probléma.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s