Csörcs

Mindketten úgy nőttünk fel, hogy vasárnap templomba jártunk, egészen a húszas éveinkig. Valamennyire különböző okokból, de mindketten ott hagytuk – vagy ott kellett hagynunk a gyülekezetünket, amiben felnőttünk. Ez nem jelentette azt, hogy a hitünket elvesztettük volna, inkább úgy láttuk, hogy a hitünk más irányba alakul, mint amit a korábbi helyünkön “kijelöltek”. Hála Istennek találtunk otthon egy olyan kis közösséget, amiben mindketten egyfajta otthonra találtunk, rendkívül sokat tudtunk gazdagodni és tanulni az ott töltött pár év alatt.

Nekem azért személy szerint hiányzott valamennyire egy nagyobb gyülekezeti légkör. Az embernek kényelmes volt úgy élnie, hogy hitt abban, hogy van jó és rossz, abszolút igazság, aminek természetesen az ő gyülekezete a letéteményese, és még a szomszéd kerületben levő, amúgy ugyanahhoz a felekezethez tartozó gyülekezet is teljesen ferde utakon jár. Kényelmes így élni, de engem a helyzetem elég korán ráébresztett arra, hogy valami nagyon nincs rendjén, mert az én létezésem, és az, hogy Isten szeret, nem fér bele abba az abszolút igazságba, amit a gyülekezetem magáénak tart. És amikor erről őszintén vallottam, akkor megkértek, hogy inkább távozzak.

Tudtuk, hogy Amerikában annyi féle-fajta egyház van a legvadabb konzervatívoktól kezdve a legkatyvaszosabb liberálisig, hogy itt valószínűleg tudunk találni majd egy olyan közösséget, ahol befogadnak minket, és ahol a tanítást is valamennyire közel tudjuk magunkhoz érezni. (Ilyen egyházi formában otthon nem létezik.) Azt fontosnak tartottam, hogy minél előbb találjunk templomot, mert nagyon nehéz a semmiből kialakítani kapcsolatokat, és az egy jó kiindulási pont lehet barátságok felé. A kérdés csak az volt, hogy a bőség zavarában hogyan induljunk neki?

Mivel nekem református a hátterem, ezért első próbálkozásként a tanításukban hasonló presbiteriánusokat céloztuk meg. Ezeknek is amúgy van sok ága, rengeteg felé szakadtak, de a legnagyobb felekezetük épp idén fogadta el, hogy azonos neműek is házasodhatnak (de a lelkésznek nem kötelező összeadnia őket, ha a hitében ezt nem tartja elfogadhatónak). Úgyhogy húsvét vasárnapján elvonultunk a pár sarokra levő presbiteriánus templomba, aminek a kerítésére épp kitették a szivárványos zászlót. Jó volt, tetszett, sokan is voltak. Elmentünk legközelebb is. Nem volt rossz, de nagyon kevesen voltak, és mind 60 év fölött. A fiatalok inkább a város belsejében laknak. Éreztük, hogy itt nemigen fogunk tudni közösségre találni.

Így aztán egy itteni barátunk ajánlására elmentünk egy belvárosi presbiteriánus gyülekezetbe, amiről ő sok jót hallott. És már az első alkalom után úgy éreztük, hogy na ez az, amit mindig is kerestünk! A mély kálvinizmust keverik azzal a fajta nyitottsággal, kérdésfeltevéssel, modernitással, a világ felé való fordulással, ami felé sajnos otthon még egy református gyülekezet sem mert elindulni (ha pedig egy lelkész esetleg készen állna erre, akkor felülről ellehetetlenítenék). És itt nem csak arról van szó, hogy mindenkit szeretettel várnak, az csak egy kicsiny része, hogy sok éve ott van a kapu fölött a szivárványos zászló “All are welcome” szöveggel. Az persze iszonyat sokat jelent nekem, hogy mi egy párként ott lehetünk T-vel, hogy senki sem ítélkezik, hogy a Pride-ra megnyitották a kapuikat, és idős bácsik, nénik, sokgyermekes családanyák instruálták a legextrémebb népeket, hogy merre lehet mosdóba menni, hideg vizet kínáltak nekik a tikkasztó hőségben, és a lelkész úrvacsorát osztott.

IMAG2143         IMAG2142

Emellett a liturgia apróságai és persze a tanítások azok, amik engem a legjobban megfognak. Egyszerűen nem bezárkóznak, nem az agyonismételt sallangokat verik a fejünkbe 400 éve ugyanazon a módon, hanem próbálnak csavarni a dolgokon. Az egyik ilyen példa, hogy a nyarat kinevezték a “kizökkentés” (disruption) időszakának, és e téma köré szervezték az igehirdetéseket, a különböző programokat. Mert az ember szürke hétköznapjaiban egy felülről jött kizökkentés iszonyat nagy erővel tud hatni. És hogy az egészet jobban megértessék a gyülekezettel, csak úgy kizökkentésképpen egész júniusban visszafelé ment a liturgia. Kezdődött az áldással, a Miatyánkkal, az adakozással, és az Igét is csak az igehirdetés után mondták el, ami elég nagy kihívás elé állította a lelkészeket.

Vagy hogy egyszer úgy volt az úrvacsora, hogy bevittek asztalokat a templomba, és mindenki együtt evett-ivott, ahogy az 2000 éve történt. Vagy hogy az aktuális igét nem monoton hangon felolvassák a Bibliából, hanem saját szavaikkal, izgalmasan elmesélve adják elő, ami sokkal jobban segíti a megértést. Ezen én első alkalommal teljesen megbotránkoztam, de amikor kinyitottam a Bibliám, rá kellett jönnöm, hogy szinte szó szerint ugyanazt mondják, csak átéléssel, egy-egy kacifántos mondatszerkezetet sokkal egyszerűbbé téve. Vagy hogy egy igehirdetés alatt a tanító bevallotta, hogy igazából fogalma sincs, hogy itt mit jelent ez a rész a Bibliában, és hogy lehetne ezt elmagyarázni. Vagy hogy mindenki mondhat imakéréseket. És mindenki felállhat hirdetni. Megvannak a ceremóniák, de az egészben semmi görcs nincs. És még sorolhatnám.

WP_20150531_11_54_17_Pro
Ül a nép az asztalok körül. Sajnos nem látszik jól, az utolsó pillanatban jutott eszünkbe, hogy ezt le kell fényképezni.

Tetszik nekünk nagyon, hogy egy heterogén közösség. Az, hogy nem űzik el a melegeket, nem tette a gyülekezetet “meleggé”. Ott vannak az idős bácsik-nénik, nagycsaládok. Múltkor egy fehér hajú néni állt fel, és teljesen lelkendezve mondta, hogy ő 20 év után van itt újra (gondolom elköltözött a messziségbe), és annyira boldog, hogy nem csak fehér hajakat lát, hanem sok-sok gyereket, sok-sok fiatalt, és hogy mennyire csodálatos, ahogy a kapu fölött ott figyel a szivárványos zászló.

Igazából még lehetne sokáig folytatni. Beleszerettünk ebbe a helybe, az őszinteségébe, az emberiességébe. És amúgy nagy barátságokat nem tudtunk ott kialakítani (majd az itteni kapcsolatépítésről is lesz egyszer bejegyzés), de nem is ezért megyünk már. Rengeteg dolog van, ami hazahúz minket, minden vissza vár, de ez a gyülekezet tényleg olyan, ami otthon még nincs, és talán a mi életünkben nem is lesz. Ez egy olyan dolog, amit itt kell kiélvezünk, amíg itt vagyunk, és a lehető legtöbbet hazavinni abból, amit itt kapunk és átélünk.

Advertisements

3 thoughts on “Csörcs

  1. i 2015-08-05 / 01:16

    Miért van az, h ha vmi liberális, akkor nagy eséllyel ott a katyvasz is – ahogy írod, IDani.
    Egyébként itthon is van kifejezetten melegbarát – katyvaszos liberális – egyház/hitközség, csak éppen nem keresztény, de pl. évek óta ott vannak a fesztiválon…

    Kedvelés

  2. Visszajelzés: Jeff – ddays in dc

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s