A Tőke Büszkesége

Azaz Capital Pride.

Az elmúlt héten volt a nemzet fővárosában a Pride fesztivál, és mivel ebben személyesen is érintettek vagyunk, meg szerintem külső szemlélő számára is érdekesnek tűnhet az otthoni és az itteni helyzet közötti különbség, ezért úgy gondoltuk, hogy megér ez egy bejegyzést.

Amerikában az utóbbi években nagyon sokat és gyorsan változott a társadalom hozzáállása az LMBT emberekhez. Persze az ország hatalmas, és nagyon sok olyan terület van az ország vad belsejében, ahol még a magyar valóságnál is rosszabb a helyzet. De a Legfelsőbb Bíróság mostanában fog arról dönteni, hogy esetleg minden állam számára kötelezővé teszik az azonos nemű emberek házasságának elismerését. (Az azonos neműek közötti házasság története elég kacifántos az USA-ban, ha valakit érdekel bővebben ez a téma, itt és itt talál további információt – sajnos csak angolul.)

DC a keleti parton van, ami a legfelvilágosultabb része az országnak. Döbbenetes volt látni, hogy mennyire más jelentése van itt a Pride-nak, mint otthon. Míg otthon a bizonytalanság (lehet egyáltalán már tudni a felvonulási útvonalat?), sokszor a primitív gyűlölettől való félelem nyomja rá a bélyegét a hangulatra, addig itt a Pride egy olyan buli, amire már hetekkel korábban készül az egész város.

Otthonhoz hasonlóan itt is egész hetes a rendezvény, de itt a város maga is szivárványba öltözik. Minden második vendéglátóhely kitette a szivárványos zászlót, bankok, boltok, üzletek kirakatai alakultak át erre a hétre. Nekem nagyon jól esett látni, hogy mennyire befogadó, elfogadó a hely, hogy itt nem a gyűlöletről, az ítélkezésről szól az LMBT kérdés, hanem az elfogadásról, az együttélésről és az együtt bulizásról. Részt vettünk egy biciklizős csoport programján, akik havonta tekernek egyet a városban. A mostani témájuk pedig a Pride volt, így mindenki színes, feltűnő, rikító öltözékben tekert át a belvároson a járókelők legnagyobb örömére.

Ami a legjobban megérintett, az a templomunk volt. (A gyülekezetről majd még fog következni bejegyzés.) Így most röviden annyit kell tudni róluk, hogy presbiteriánusok, ami teológiájában alapvetően a kálvini utat követi, de az otthoni őskonzervatív reformátusoktól merőben eltér. Ez a gyülekezet egyszerűen mer szembenézni a kihívásokkal, kérdéseket feltenni, reagálni a társadalmi változásokra, kitörni a kényelmes tespedésből, és úgy közvetíteni Isten Igéjét. Már évekkel ezelőtt megnyitotta a kapuit az LMBT emberek előtt, a Pride programjaiban pedig aktívan részt vesz. Mivel pont a templom elől indul minden évben a fő esemény, a szombati felvonulás, ezért a templom megnyitotta a kapuit az embereknek, hogy használhassák a mosdót, felfrissítsék magukat, vagy akár úrvacsorát vegyenek, beszélgessenek egyet. A gyülekezet sok-sok önkéntese állt be hideg vizet, sütit osztani a trópusi hőségben álló embertömegnek, idősebb nénik, bácsik lelkesen felügyelték, hogy a legextrémebb öltözetben betipegő emberek eltaláljanak a mosdókhoz, és a felvonuláson is külön részt vettek egy kisebb csoporttal.

Mi is a gyülekezet kis csapatával vonultunk fel. De az egész heti sok pozitív élmény után a felvonulás pont nem tetszett. Itt már teljesen más értelmet nyert a parádé, mint amit pár évtizeddel ezelőtt akartak vele. Itt kommercializálódott, egyfajta reklámmá vált. Míg Budapesten az vonul fel, aki akar, akár egyedül is oda lehet menni, itt különböző csoportok, kontingensek vonulnak előre beosztott menetrendben. Mi két órát vártunk, csak hogy egyáltalán elindulhassunk. Az elsők között induló polgármester és a csapata már rég hazamentek sziesztázni, mire mi elindulhattunk a menetrendben. Míg otthon össze-vissza mászkálhatsz a nagy tömegben, különböző ismerőseidhez becsatlakozva, itt a csoportodhoz vagy kötve, mert előtted-mögötted mások vannak, és egy zárt sávban mész előre. Ez furcsa volt. Nem éreztük egyáltalán azt a közösségi élményt, mint ami otthon van. Budapesten még arról szól a Pride, hogy együtt legyünk, megmutassuk magunkat a világnak, és a mellettünk kiállókkal együtt sétáljunk egy nagyot a városban, ahol megfoghatom a párom kezét. Itt már máshol tart a világ. Cégek, szponzorok, klubok, templomok, iskolák nagy molinókkal, reklámokkal vonulnak, már nem a közösségről szól az egész, hanem az önreklámról. Úgyhogy a Capital Pride-ot a Tőke Büszkeségének fordítani nem is annyira félrefordítás.

A Pride utolsó napján egy fesztivál van, egyfajta expó a Capitolium mellett. Itt is a különböző szervezetek, klubok, egyházak jelennek meg, de itt már kapcsolódási pontok is kialakulhatnak, itt már van kommunikáció. A gyülekezetünk is megjelenik egy külön kis standdal minden évben, két órára mi is kimentünk önkénteskedni, epres vizet osztani, érdeklődőkkel beszélgetni. Aztán egy trópusi monszun úgy elmosott mindent, hogy sajnos mi már nem tudtuk megnézni a többi standot, de a Pride lezárásaként egy szivárvány jelent meg a Capitolium fölött. Giccs, na.

Úgyhogy vegyes érzelmeink voltak a Pride-dal kapcsolatban. A felvonulás már nem az, aminek szerintünk lennie kellene, de pont a korábbi felvonulások segíthettek abban, hogy ott tartson ez a város, hogy a Pride hete a nyitottságról és az elfogadásról szóljon.

Reklámok

One thought on “A Tőke Büszkesége

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s