A melóról 1.

Arról már írtam, hogy jutok el a munkába egy átlagos hétköznapon (bár ez azóta annyiban változott, hogy metró helyett néha biciklire – pontosabban a helyi bubira, a “cabi”ra – ülök), most jöjjön az, ami utána van: a munka.

Az állásom egy úgynevezett “posztdok” állás, egészen pontosan nem is állás, hanem ösztöndíj. Ha valaki megszerzi a (kutató)doktori címet, és még nem ment el végleg a kedve a kutatástól, akkor ez a(z egyik lehetséges) következő lépés.

Arra a kérdésre, hogy hol dolgozom, általában pongyolán csak annyit mondok, hogy az NIH (ejtsd:enájédzs)-ben, ami ugyebár a National Institutes of Health (Az Egészség Nemzeti Intézetei) rövidítése. A pontos meghatározás azonban így szólna: az NIH-ben, azon belül a Eunice Kennedy Shriver National Institute of Child Health and Human Development-ben (NICHD, ejtsd: enájszíédzsdí), azon belül is a Program for Developmental Neuroscience-ben, és azon belül is a Section on Molecular Signal Transduction-ben (tehát röviden: NIH/NICHD/PDN/SMST) dolgozom. Ez utóbbi már tényleg csak a laborunkat jelenti, ami jelenleg 6 ember. A hosszú verzióval nem csak az a baj, hogy hosszú, hanem az is, hogy félrevezető, mert a kutatásnak, amit csinálunk, közvetlenül nem sok köze van a gyermekek egészségéhez és a fejlődéshez, sőt, az idegtudományhoz sem. De mindenesetre  ebből is látszik, hogy az állam nem csak nálunk, de az USA-ban is szereti a felesleges bürokráciát, aminek sokszor csak érintőleges a kapcsolata a valósággal.

NICHD logo
tényleg ez a neve

Ennek ellenére az NIH egy elég jó hely. Összesen 27 intézetből áll (ezek egyike az NICHD), és kábé 6000 kutató dolgozik itt (főleg olyan posztdokok, mint én is), nagy részük a fő kampuszon, Bethesdában, Maryland államban (ahol én is).

Ez a kampusz egy kb. 1 km x 1 km-es dimbes-dombos terület, rajta kb. 70 kisebb-nagyobb épülettel. Az még hagyján, hogy az épületek számozása kaotikus, de az nem úgy van ám, hogy az egyik intézet van az egyik épületben, egy másik a másikban… az intézetek is szét vannak szórva több épületbe, egy épületben pedig sokféle intézetből dolgoznak együtt. És ez még csak a fő kampusz, de az NIH-nek van még számos telephelye itt a környéken is, de pl. Montana és Arizona államokban is, innen sokezer kilométerre.

Az egyébként, hogy így egy rakáson van sok kutató, számtalan előnnyel jár, leginkább azzal, hogy elérhető közelségben van sok olyan erőforrás (akár emberi, akár tárgyi), ami egyébként nehezen vagy egyáltalán nem hozzáférhető. Az utóbbira kedvenc példám a bolt. Van itt a kampuszon egy bolt, ami ránézésre úgy néz ki, mint bármelyik másik, csak éppen itt nem tejet, mosóport és mirelit pizzát találsz a polcokon vagy a hűtőben, hanem kémcsőtartó állványokat, pufferoldatokat és restrikciós enzimeket. És ha bármelyikre hirtelen szükség támad, csak át kell ugranod érte. Máshol ez sokszor napokig (egyes helyeken hetekig, khm) tartó rendelési procedúrát igényel. Az emberi erőforrásra pedig a rengeteg előadás, szeminárium és kurzus lehet jó példa. Olyan sok van ezekből, hogy az ember nem győzi törölni a meghívó emaileket, hogy ne duguljon el a virtuális postaládája. Az, hogy napi szinten hallhatunk (hallhatnánk) mások kutatásáról, eredményeiről, elég inspiráló tud(na) lenni. A zárójel azért van, mert hát kutatni is kell valamikor…

No ennyit általánosságban a melóról. A következő részek tartalmából: kollégák, heti rutin, kutatási téma, stb.

Advertisements

2 thoughts on “A melóról 1.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s