A hely, ahol élünk I. – A városról általában

Azt hiszem már épp ideje annak, hogy bemutassam azt a környezetet, ahová egy pár évre áttettük a székhelyünket. Azért vártam ezzel ilyen sokáig, mert sok idő, mire az ember meg tud ismerni egy várost, egy új világot, és az első benyomások még érlelődnek. Viszont mostanra meg annyi gondolat született a fejemben, hogy több menetben kell majd ezeket leírnom. Első körben a városról általánosságban fogok merengeni, majd később bemutatok pár városrészt, legvégül pedig azt a helyet, ahol mi lakunk. Viszont a merengésem sem lesz túl összeszedett, mert mindenféle az eszembe jut. Úgyhogy bele is vágok.

DC-ben először 7 évvel ezelőtt voltam, és egy napot töltöttem itt. Megnéztük a kötelezően megnézendő dolgokat, majd rohantunk tovább. És akkor egyáltalán nem tetszett a hely, menekülni akartam belőle. Ha akkor valaki azt mondta volna, hogy én itt fogok élni majd pár évet, kinevettem volna. Nagy az Isten humora. DC-t nagyon sok amerikai az egyik legszebb városnak tartja. Budapest után viszont DC egy gyatra kis próbálkozásnak tűnik, hogy valamit felmutasson. De legalább próbálkozik, azt pedig méltányolni kell, sok amerikai város még eddig sem jutott el. Azóta kicsit jobban megbarátkoztam a hellyel, de azért nagy szerelemnek még egyáltalán nem lehet nevezni. Furcsa hely ez egy furcsa országban.

Azért vagyok nehéz helyzetben, mert nehéz erről a városról írni, túl nagy a kuszaság a fejemben. Első körben el kell vonatkoztatni attól, hogy ez egy komplex, európai értelemben vett város. Az olvasónak félre kell tennie azokat az elképzeléseit, amik európai mivoltából fakadóan egy városról az eszébe jutnak (nyüzsgő központ, barátságos kis utcák, régi, hangulatos negyedek, lakó- és gyárövezetek, majd a városhatárt jelző tábla után erdők-mezők). Többek szerint Amerikában összesen egy város van, az pedig New York. A maradék csak valami furcsaság, kisvárosok végtelen kuszasága, falu vagy tanya. És itt ezt nagyon érezni. Amerikában teljesen máshogy alakultak ki a városok, mint a világ más részeiben történelmi okok miatt. Erről biztos sok érdekes tanulmány született, én ebbe nem mennék bele most.

DC-ről annyit kell tudni, hogy egy mesterségesen létrehozott, tervezetten megépített város, elég csak ránézni az alábbi térképre:

DC_neighborhoods_map_high_res

DC egy nagy négyzet akar lenni, aminek a délnyugati sarkát leharapta a Potomac-folyó. (Eredetileg amúgy négyzet volt, de Virginia később visszavette a városnak adott területeit.) Viszont a négyzet határaitól nem ér véget a város, a városhatár egyáltalán nem egy feltűnő dolog, hanem folytatódik a végtelen kertváros. Fel egészen Bostonig. Egy végtelen kertváros-gigapolisz, amiből kiemelkedik pár száz kilométerenként pár nagyobb irodaház (Baltimore, Philadelphia, New York…). És DC 80%-a szintén kertváros. A képen jól látszik, hogy mennyi különböző környéke (neighborhood) van. Ezek olyasmik, mint otthon a kerületeken belüli kis vidékek, mint Palotanegyed, Lipótváros, Remetekertváros, Rákospalota stb., és otthonhoz hasonlóan elég más hangulatuk tud lenni. De lehet, hogy azért képzelem ezt, mert máshogy hívják őket. A következő bejegyzésemben írok majd pár környékről, környéktípusról.

A város maga nem nagy, területe Budapestének a harmada. Viszont ahogy fent írtam, a városhatár után nem ér véget a világ, a metrók is mennek szépen tovább: DC és az őt körülvevő szomszédos városok-kertvárosok így egy négymilliós metropolisszá olvadnak össze. Úgyhogy a város nagy, a tömegközlekedése pedig nem annyira jó (persze amerikai viszonylatban nagyon jónak számít, hogy egyáltalán van itt tömegközlekedés): bár van hat metróvonal, nem járnak annyira sűrűn, és nagyon drágák. A buszok pedig teljesen véletlenszerűen közlekednek, legalább 30 perces követési idővel, és sokszor kimaradnak. Minden sarkon megállnak, ezért simán lehet másfél-két órákat buszozni. De mivel ez olcsóbb, én pedig még várom a munkavállalási papírjaimat, ezért én mindig buszozok. És a lassúság miatt pedig még nagyobbnak tűnik a város.

640px-DC_satellite_image

A fenti képen látszik, hogy DC-re rádobtak egy képzeletbeli koordinátarendszert, melynek az origója a Capitolium. Ez a rendszer négy részre osztja a várost. A főbb kelet-nyugati irányba menő utcákat betűkkel jelzik, a déli-északi irányúakat pedig számokkal.Az origó pedig a kiindulópont, így a Capitoliumtól délre és északra is fekszik A Street, melyet csak egy utca, a vízszintes tengely választ el egymástól. A függőlegesen menő utcákat is így számozzák, tehát ugyanígy van két 1st street is, melyet a függőleges tengely választ el egymástól. És az egyszerűség kedvéért a házszámozás is ezt a logikát követi, így például a K street számozása a Capitolium vonalától nyugati és keleti irányban is elölről kezdődik el, az ellenkező irányba. Ebből totális káosz tudna kijönni, ezért minden cím mögé oda kell tenni, hogy az adott utca, adott házszám a koordinátatengely által felosztott négy rész melyikébe esik. Ezeket logikus módon ÉNy, ÉK, DNy, DK rövidítésekkel jelölik, és az utcatáblákon is rajta vannak. Itt a kis NW rövidítéseket kell keresni két egymást derékszögben metsző utca tábláján:

rw_signs_001-a

Az átlósabb irányba menő szélesebb sugárutakat pedig államok neveiről nevezték el, mi például pont a Connecticut Avenue-n lakunk. Az utcákban még az a trükkös, hogy néha megtörnek, majd később folytatódnak. Tehát például a 38. utcát lehet, hogy keresztül szeli egy gigantikus háztömb vagy egy nagy park, de attól még fél kilométerrel arrébb az utca ugyanúgy 38. utca néven folytatódik tovább. Tévedtem már el így, amikor azt hittem, hogy célegyenesben vagyok, és az utca egyszer csak a semmiben megszakadt.

t street
A piros csík a T Steetet jelzi, ami pár kilométerre megszakad.

Mielőtt majd egy következő bejegyzésben arról is írok, hogy hogy is néz ki a város maga, milyen környékei, nagyobb területcsoportjai vannak, még egy fontos dologról szeretnék röviden írni, az pedig a lakossága és a szegregáltsága. A várost csaknem 50%-ban feketék lakják, a fehérek aránya 43%. A lenti képen jól látszik, hogy alig keveredik egymással a két fő csoport lakóhely szerint. A belvárosban találkoznak, együtt dolgoznak (vagy nem, eddig csak fekete buszvezetővel és fekete portással találkoztam), viszont teljesen másik irányba indulnak haza. A fehérek a piros pöttyök, a feketék a kékek. Teljesen elkülönülnek a lakónegyedek, átmegy az ember az utca túloldalára, és hirtelen egy másik világban találja magát más emberekkel, más szubkultúrával. Erről nem tudok ítéletet mondani, hogy ez jó-e vagy rossz-e. Persze, hogy az emberek a saját magukhoz hasonló emberek környezetében akarnak lakni, mi sem véletlenül lakunk az északnyugati negyedben. Ami inkább szomorú, az az, hogy szembetűnően több a szegény, lepusztult környék a kék pöttyös negyedekben. De erről majd még írok később.

640px-Race_and_ethnicity_in_Washington,_D.C._2010

Ez az első kis gyorstalpaló is túl hosszúra sikeredett. Remélem valamennyi általános elképzelést sikerült kialakítani a helyről, a következő alkalommal pedig idegenvezetni fogok, hogy hogyan is néz ki a város a különböző környékeket, utcákat járva.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s