Lakásvadászat I.

Az első legfontosabb feladatunk itt az volt, hogy találjunk egy lakást magunknak. Mert ha már van fix helyünk, csak akkor tudjuk magunkat elkezdeni otthon érezni egy picit is, ráadásul lakcím nélkül semmit sem lehet elintézni. Az én munkavállaláshoz való jelentkezésemhez is kell, de mobiltelefont sem tud venni az ember addig, cím nélkül meztelenek vagyunk itt. És jó lett volna beköltözni a civilizációba, mert órákat elmetrózik az ember, és csak egy oda-vissza út a városba tömegközlekedéssel annyi, mint otthon egy hetibérlet.

Tudva tehát a lakás fontosságát, már otthon elkezdtünk lelkesen nézni a craigslist-en, a legnagyobb hirdetési oldalon a lakásokat. Ez egy kicsit nehéz úgy, hogy nem ismeri az ember a különböző környékeket, mi számít jónak, honnan kell menekülni, a tömegközlekedést stb, de arra jó volt, hogy az árakkal, meg az alapvető kondíciókkal, feltételekkel tisztába kerüljünk. Az árak elképesztően durvák, korábbi kéthavi nettó fizetésemnek megfelelő összeg, és nem minimálbéren kerestem. És erre még jön a foglaló és egyéb járulékos költségek. (Mindig mondjuk magunknak, hogy nem szabad átszámolni semmit, de ezt addig nehéz, amíg az otthoni megtakarításainkból élünk, és nem jött be még semmi itteni jövedelem.)

Másfél szobás lakást kerestünk, hogy majd tudjunk vendégeket is fogadni. A kicsi félkunyhót két hétre béreltük ki,  volt azért kis mozgásterünk, de úgy szerveztük a dolgokat, hogy első itteni teljes napunkon, múlt hét kedden már négy lakást meg tudjunk nézni. Reménykedtem, hogy rögtön megtaláljuk majd az igazit, de ez csak hiú ábránd volt. Az első három lakás elég kudarcos is volt, nagy letargiába estem, a negyedik mentett meg attól, hogy ne meneküljek haza.

Az első lakás egy teljesen vad környéken volt, nem is tudom mihez hasonlítani. Megy az ember a metrón, ami épp a földfelszínen megy, és egyik megállóról a másikra hirtelen teljesen megváltozik a környék, az ember egy amerikai filmben találja magát, ahol bármikor egy latino és fekete bandák közti leszámolás közé keveredhet. Ez persze kis túlzás, de első napunkon, jetlaggel, stresszesen eléggé így éreztük magunkat. Míg a ház előtt vártunk a nyomasztó novemberi esős időben, behívott minket a szomszéd boltosnéni, hogy ott várjuk meg a lányt, akit ő jól ismert. Egy ukrán lány, és azért akar elköltözni, mert egyedül fél ezen a környéken nagyon. Luhanszkból jött. És fél! De a néni szerint most már jó itt minden, 20 éve még minden nap pisztolylövéseket lehetett hallani, de mára már béke van, és fehérek is költöznek ide… A rend kedvéért megnéztük a lakást, hogy tanuljunk, tapasztaljunk, majd vissszasomfordáltunk a metróhoz.

ház

Utána a másik véglet következett. Itt nagyon sok nagy apartmanház van, 10-15 emeletesek, egyfajta falanszterek, de csili-vilinek vannak megcsinálva, szép lobbi, portaszolgálat, lent mosoda, a menőbbekben kicsi úszómedence, fitneszterem stb. Egy ilyen környéken kötöttünk ki, metróhoz közel, minden más civilizációtól távol. A toronyházak között parkocska patakokkal, hidakkal, mókusokkal, a toronyházak mellett pedig a robogó autóút. Több lakást is megnéztünk, az egyik az állapotához képest drága volt, a másik pedig egy olyan házban, aminek nem is volt rendes bejárata, csak a parkolóházból lehetett megközelíteni. Mert a környéken elképzelhetetlen, hogy autó nélkül járjon az ember, közel, s távol nincs semmi. Az amerikaiak szeretik az ilyen helyeket, de én egyszerűen egy műanyag világban éreztem magam, tőlem nagyon idegennek.

grosvenorparkcondo_500

Szomorúan somfordáltunk innen is el, az aznapi utolsó lakás pedig majdnem ugyanott volt, ahol az elsőt néztük, és majdnem elmenekültünk. Félve tértünk vissza a környékre, de a metrótól másik irányba kellett elindulni, és minden máris barátságosabb lett. A lakás is rendben volt, ráadásul bútorozott is, a ház sem egy gigantikus apartmanház, viszont az árban nem volt benne a rezsi (itt sok helyen benne van), és úgy nem volt annyira csábító. A környékben is bizonytalanok voltunk, így két nappal később visszamentünk napsütésben is, elképzelve, hogy ott élünk. Meggyőztük magunkat, hogy jó lesz.

Ennek az utolsó lakásnak a fő jelentősége abban volt, hogy reményt adott, egy biztos menekülőútvonalat. A tulaj adott nekünk 3 nap gondolkodási időt, és az alatt további lakásokat tudtunk nézni. Jártunk mindenféle környékeken, megnéztünk egy rakat másik lakást, de egyik sem volt olyan meggyőző. Vagy a ház volt furcsa, vagy a lakás, vagy a környék, vagy az ár, valami sosem passzolt. Úgyhogy péntek este azt írtuk a tulajnak, hogy kivennénk a lakást, ha egy picivel olcsóbban tudná adni (annyi lakást megnéztünk addigra, hogy úgy éreztük, hogy túl van kicsit árazva azon a környéken). A tulaj viszont végül talált másvalakit teljes áron, és elszállt ez a reményünk is.

Folyt. köv.

Reklámok

One thought on “Lakásvadászat I.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s